2012. április 1., vasárnap

2012. március 30-ai nap eseményeiből

Ezen a napon délelőtt az Ökumenikus Áhitattal kezdődött a nap. Ezután a Malom utcában ültették el az első Remény Csemetéit a vizsolyi faültető kommandósok:) A többségében roma lakosságú településrészen meglepve fogadta a lakosság az akciót. Az ültetőket kezdetben zenével biztatták a lakók, később közülük is egyre többen csatlakoztak az ültetőkhöz. Némelyik fát róluk illetve a gyerekekről el is neveztek. Arról is beszéltek, hogy egy év múlva jó lenne fa-ünnepet tartani, és közösen megünnepelni a kihajtó fiatal csemetéket. A jó hangulatú közös munkának igen jó volt a visszhangja, a roma lakosság örömmel vette, hogy rájuk is gondoltak a település-szépítők. Reméljük, hogy ez csak a kezdet, és egy jobb közös jövő építéséért továbbra is közösen munkálkodni fognak.


Délután folytatták az ültetést a település több területén. Itt kiemelnénk a Templomkertet, ahol neves személyiségekről neveztek el egy-egy fát, olyanokról, akik életükkel igazolták/ják, hogy fontosnak tartották/ják a társadalom jobbító önzetlen cselekedeteket. Így kapott egy fát Jimmy Carter volt amerikai elnök is, aki a Házat-hazát alapítvány alapítója volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése